A svájci kormány a korábbinál szigorúbb tőkekövetelményeket javasol a legnagyobb svájci bank, a UBS számára a Credit Suisse felvásárlását követően. A hónapok óta várt bejelentés alapján akár 26 milliárd dollárral is növekedhet a bank alapvető tőkeigénye, ám a részvénypiaci befektetők pozitívan fogadták, hogy a hírnek köszönhetően csökkent a bank tőkéjét övező bizonytalanság.
Aranykorukat élik a magánhitelalapok, ma már olyan népszerű a cégek körében az általuk nyújtott finanszírozás, hogy kiteszi az amerikai vállalati hitelállomány közel egytizedét. A szabályozók azonban figyelmeztetnek: a bankok szerepére törő alapok nemcsak jó hozampotenciált kínálnak a befektetőknek, de rendszerszintű kockázatok melegágyát is képezik. Aggasztó, hogy a magánhitelalapok és más árnyékbanki szereplők a bankokra vonatkozó szabályrendszert kikerülve folytatnak hitelezési tevékenységet, a hatóságok számára sokkal kevésbé átláthatók, és egy piaci sokknak olyan váratlan következményei is lehetnek, amelyek akár kiterjedt válsághelyzetekhez is vezethetnek a pénzügyi rendszeren belül.
A Magyar Nemzeti Bank határozott, kőkemény választ kíván adni mindarra, amit az utóbbi években a kibercsalások esetében láttunk, ezért egy „öt csapás” elnevezésű intézkedéssorozat megtételét tervezi – közölte a jegybank sajtótájékoztatóján Virág Barnabás alelnök. Jelenleg a károk több mint 90%-át az ügyfelek viselik; a jegybank szerint jogszabályi változással kell elérni, hogy a bankok is ugyanannyira érdekeltek legyenek a probléma megoldásában. Azt ígéri az MNB, úgy fogják ezt kialakítani, hogy ne vezessen az ügyfelek oldalán sem az erkölcsi kockázat (moral hazard) felerősödéséhez.
Keveset beszélünk róla az utóbbi időben, annyira természetessé vált: a kamatstop három és fél éve, 2022 eleje óta véd csaknem 300 ezer hazai jelzáloghitel-szerződést a törlesztőrészletek változásától. Ezzel most már mintegy bruttó 413 milliárd forintnyi transzfert kaptak a legkevésbé előrelátó hiteladósok a bankszektor kárára. Pedig az inflációt rég „két vállra fektette a kormány”, a fogyasztás fékezett lendülettel ugyan, de beindult, és a korábbi alacsony kamatok visszatérésére sem érdemes már várni az intézkedés kivezetésével. A változtatás megkésettségét jelzi az is, hogy néhány bank pénteken bejelentette: Alkotmánybíróságon támadja meg az intézkedést. Heteken belül határoznia kell a kormánynak, eltörli vagy meghosszabbítja-e a június 30-áig hatályos kamatstopot, netán a bankokkal együttműködve választ egy célzott és szelektív megoldást.
Stabil, a sokkokkal szemben igencsak ellenálló a magyar bankrendszer továbbra is – állapította meg a jegybank friss Pénzügyi stabilitási jelentése. A bankszektor nyeresége rekordot döntött tavaly, de az egyszeri tételektől tisztított tőkearányos jövedelmezőség csökkenése már látható. Érdemi hitelkínálati korlátok nincsenek, a bankszektor hitelállománya a bankok tőkehelyzete alapján akár duplája is lehetne a mostaninak. Keresleti okok miatt viszont továbbra is fennáll a kettősség a hitelpiacon: a háztartási hitelezésben a tavalyi 9,7% után idén 11,5%-os, a vállalati hitelezésben a tavalyi 1,6% után idén 4,5%-os bővülést vár az MNB a pénzügyi rendszerben – hangzott el a jegybank csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.
Az Európai Központi Bank figyelmeztetett: a globálisan eszkalálódó vámfeszültségek egyre komolyabb veszélyt jelentenek a pénzügyi stabilitásra és a világgazdaság egészére. A jegybank közgazdászai szerint a piaci szereplőknek és pénzintézeteknek egyaránt fel kell készülniük az ebből eredő kockázatokra.
Amikor Richard Nixon amerikai elnök 1970-ben kinevezte Arthur Burnst a Federal Reserve elnökévé, ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Tisztelem a függetlenségét. Remélem azonban, hogy ettől függetlenül majd arra a következtetésre jut, hogy az én nézeteimet kell követni.”
Április végén módosult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezeti és működési szabályzata (szmsz), majd Patai Mihály mandátumának lejártával Kurali Zoltán lett a jegybank alelnöke. Mostanra az MNB honlapján frissült a Monetáris Tanács tagjainak névsora, ebből az is kiderül, hogy a jövőben Kurali felel a monetáris politikáért, a pénzügyi stabilitásért és a devizatartalék-kezelésért.
Régóta számított a hazai követeléskezelői piac egy 2023-as EU-s irányelv átültetésére a magyar jogrendbe. Az uniós szabályozás az eddigi magyar gyakorlattal ellentétben nem a követelések megvásárlását, hanem az állományok követelését, pontosabban "gondozását" szabályozza szigorúan. Az Országgyűlés 133 igen szavazattal, 4 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett elfogadta kedden a nemteljesítő hitelmegállapodások hitelgondozóiról szóló törvényt. A témával Hitelezés 2025 konferenciánkon is foglalkozunk, érdemes eljönni.
Az eurózóna több vezető tisztségviselője szeretné, ha kevesebb bank tartozna közvetlenül az Európai Központi Bank (EKB) felügyelete alá, ezzel egyszerűsítve a bankszabályozást - tudósított a Bloomberg.
Az Európai Bankhatóság (European Banking Authority, EBA) fenntarthatósági elvárásai nemcsak kihívást, hanem új üzleti lehetőségeket is hozhatnak a bankoknak - hívja fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az Európai Központi Bankot vezető Christine Lagarde komolyan aggódik az USA kriptopolitikája miatt, ezért nyilvános lobbizásba kezdett a friss EU-s szabályozás átírásáért. Az erős bírálat ellenére az Európai Bizottság úgy véli az EKB-vezér túldramatizálja a helyzetet, és valójában alapvetően nem érti, hogy a szabályozás pont a szerinte vélt kockázatok ellen is védelmet nyújt az EU-nak.
Az európai biztosítási felügyelet vezetője a közelmúlt piaci volatilitása miatt megkérdőjelezte, hogy az amerikai államkötvények továbbra is biztonságos menedékül szolgálnának a befektetők számára - írja a Bloomberg.
A globális geopolitikai kockázatok továbbra is magasak, ami aggodalmakat vet fel azok gazdasági és pénzügyi stabilitásra gyakorolt lehetséges hatásai miatt, derült ki az IMF jelentéséből. A háborúk, szankciók és kereskedelmi korlátozások zavarokat okoznak az ellátási láncokban és a tőkepiacon, visszafogva a növekedést és megnövelve az állami kiadásokat, miközben a növekvő bizonytalanság hatására romlik a befektetői bizalom, nő a kockázatkerülés, és esnek az eszközárak.
A részvénypiacokon tapasztalható ingadozások ellenére az Európai Központi Bank stabilnak ítéli meg az európai pénzügyi infrastruktúrákat. Christine Lagarde szerint az EKB kész beavatkozni, ha az árstabilitás veszélybe kerülne – számolt be a Handelsblatt az EKB-elnök Ecofin-meghallgatásán elhangzottakról.
Az új vámok és a gazdasági bizonytalanság lefelé mutató kockázatokat jelentenek a növekedésre nézve - mondta Varga Mihály, aki az Európai Uniós gazdasági- és pénzügyminiszterek, valamint jegybankelnökök ülésén (ECOFIN) vett részt Varsóban. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint túl korai lenne megítélni a vámok inflációs hatását, fegyelmezett és szigorú monetáris politika, valamint a pénzügyi piacok stabilitása szükséges az árstabilitás helyreállításához - számolt be a Reuters.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Bejelentést tett az IRGC.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.